Hogy segítsen egy Alzheimeresnek öltözni?

El sem tudjuk képzelni, hogy mennyi minden jelent nehézséget egy szellemileg hanyatló embernek. Nem találnak haza, elfelejtkeznek dolgokról és idővel teljesen leépülnek. Ez utóbbi időszakra jellemző, hogy már nem tudják ellátni magukat, nem esznek, nem tisztálkodnak és az öltözködés is gondot jelent. Nézzük, hogy tudunk segíteni az utóbbiban nekik!
Fotó: www.everystockphoto.com
Bármennyire is hihetetlennek tűnik a szellemi hanyatlás során eljön az az idő, amikor az illető már nem tud magától öltözködni. Ami nekünk napi rutin cselekedet, az neki rettenetes kihívás és megoldhatatlan feladat. A sikertelenség felett érzett csalódás félelemmel és dühvel tölti el őket, illetve teljesen megrendíti az önbizalmukat. Most ebben szeretnék tanácsot adni, hogyan lehet megkönnyíteni a demens emberek öltözködését úgy, hogy ők se érezzék rosszul magukat és a segítőjüknek is könnyebb legyen.
1. A kevesebb néha több. Ez a mondás ebben az esetben is igaz. Az idős ember sokkal könnyebben kiválasztja a ruháit, ha 2-3 öltözetből kell választania és nem az összesből. Célszerű kikészíteni neki a ruhákat, amikből kiválaszthatja, hogy mit is akar felvenni.
2. Készítse oda úgy a ruhákat, amilyen sorrendben fel kell venni őket. Előre a fehérneműt, a végére a pulóvert. Az is egy megoldás, ha egyenként adja idős hozzátartozójának kezébe a ruhadarabokat. Ilyenkor mondhatja is, hogy mi az és mit kell vele csinálni, például „Itt az ing, tessék felvenni és a végén be is kellene gombolni!“
3. Idős hozzátartozója ruhatárat szépen lassan cserélje le praktikus és kényelmes ruhákra. A cserénél vegye figyelembe, hogyan öltözködött korábban az ismerőse, mert a megszokott ruhadarabok megnyugtatják az illetőt. A szellemileg hanyatló, idős ember néha nem ismeri fel magát a tükörben, de megnyugtatja, ha olyan ruha van rajta, amiben szeret lenni.
Egy másik szempont, hogy olyan ruhákat válogasson össze, amiket könnyű felvenni. A blúzok, kardigánok elől gombolósak legyenek, ne bebújósak, stb. Ha már a gombolás vagy a cipzár használata gondot jelent, akkor rakjon tépőzárat a helyükre. Figyeljen oda rá, hogy a kardigánok és nadrágok ne szorítsák el a csuklót és a derekat, a ruhák meleg és puha anyagból készüljenek, hogy még véletlenül se legyenek kényelmetlenek.
4. Figyeljen oda a cipőkre is! Ne engedje, hogy papucsban csoszogjon idős rokona, válasszanak olyan cipőt, ami megtartja a bokáját, nem csúszik és mindemellett kényelmes viselet. Itt is szem előtt kell tartani, hogy könnyű legyen felvenni, inkább bebújós legyen és ne fűzős.
6. Terelje el a figyelmét! Ha ismerőse ingerlékennyé és idegessé válik öltözködés közben saját lassúsága és ügyetlensége miatt, akkor próbálja elterelni vagy lekötni a figyelmét. Hallgassanak zenét, tegyen apróbb tárgyakat, képeslapokat, családi képeket a szobába, hogy legyen mit néznie, ha elfárad. Így könnyebb lesz mindkettőjüknek.
5. Legyen rugalmas! Bizony nem mindig könnyű az idős emberekkel, ők nincsenek tisztában azzal, hogy szellemileg hanyatlanak. Sokkal könnyebb velük bánni, ha bizonyos kérdésekben hagyja őket dönteni és nem erőszakoskodik. Előfordul, hogy csak ugyanazt a ruhát akarják hordani és nem hajlandóak mást felvenni. Ilyenkor legyen Ön az okosabb, és vegyen neki több ugyanolyan inget, nadrágot, így kimoshatja az egyiket, amíg a másik használatban van. Ha sok réteg ruhát akar felvenni még nyáron is, akkor adjon vékony ruhákat neki, amiből többet is fel tud venni és nem fő meg. Ha minden igyekezete ellenére is furcsán öltözik fel ismerőse, akkor se kritizálja, inkább próbálja segítő szándékkal rábírni a változtatásra.
6. Legyen türelmes! Azzal, ha sietteti hozzátartozóját csak felidegesíti és szorongást kelt benne. Önnek kell megértenie, hogy a demens ember olyan, mint a gyerek. Nem tudja gyorsabban és jobban csinálni, hiába próbál meg minden tőle telhetőt.
További ajánlott olvasnivaló:
Feledékenység
Mikor kell letenni a slusszkulcsot?
Szellemileg hanyatló embereken sokat segít a napi rutin

haziorvos
2010.Dec.3. 14:19 #
Gratula! Jó lett nagyon ez a bejegyzés. Én is pont ma írtam az idősekről. Kicsit más szemszögből
Válasz:
Köszi!