Öregember nem vénember?

2009.Aug.22.

stayingsharpwhileaging-201x300Akárhogy tiltakozunk ellene az idős kor magával hozza a szellemi leépülést is. Van akinél gyorsabb, van, akinél lassabb ez a folymat, de előbb-utóbb mindenki tapasztalja magán az elkerülhetetlen jeleket. Elég ha beletörődünk az elkerülhetetlenbe vagy tudunk is tenni valamit ellene?


A bevezetőben feltett kérdés meglehetősen teoretikusra sikerült, nyilván nem fogom azt írni, hogy minden úgy van jól, ahogy van, fogadjuk el a leépülést, úgysem tehetünk semmit. Ehelyett inkább összeszedtem néhány lehetőséget, amivel egy kicsit karban lehet tartani az agyat, mert akárhogy is, de szükség van rá.


És ez a bejegyzést nem csak azoknak szánom, akik már elmúltak 70 évesek és tapasztalják minden nap a hanyatlás jeleit, hanem a fiatalabbaknak is. Ha szétnézünk magunk körül, akkor láthatjuk akár saját családtagjainkon is, hogy sokkal korábban elkezdenek panaszkodni a feledékenységre, a fáradtságra, a kedvetlenségre. Persze ez nem a dementálódásnak köszönhető, hanem a kimerültségnek, a kiégettségnek és a sok hajtásnak, de fontos tudni, hogy a helyzet később sem javul. Az addig mindennél fontosabb munka helyére a nyugdíjjal az üresség kerül, a baráti kapcsolatok hiánya, a magány, ami nem véd meg a korai leépüléstől. Nekik azért javaslom a cikk elolvasását, hogy tudják, mivel védhetik meg magukat öregkorukra, mik azok a dolgok, amiket fent kell tartani, meg kell szokni, rendszeresen kell végezni, hogy legyen kapaszkodó a hajtás utáni években is. De lássuk, miről beszélek!


1. Végezzen rendszeresen valamilyen szellemi tevékenységet!
Szerintem mindenkinek automatikusan a keresztrejtvény ugrik be a fentebbi felszólítás kapcsán, és teljesen igazuk van, a fejtörők remekül karban tudják tartani az agyat. De nem kell ennyire komoly kihívásra gondolni, elég ha rendszeresen könyvet vesz a kezébe, vagy magazinokat olvas. Próbáljon memorizálni verseket, vagy a kisunokától tanuljon meg néhány új mondókát! Mindegy mit csinál, csak dolgoztassa meg az agyát!

2. Mozogjon!
Biztosan unja már, de nem lehet elégszer elmondani, hogy a  mozgás milyen fontos. A fizikai tevékenység megnöveli az agyon áthaladó vér mennyiségét, edzésben tartja az agyi ereket. A legszerencsésebbeknek van egy kis kertjük, ahol rendszeresen dolgozgathatnak, de a panelban lakók is le tudnak menni este egy kis sétára. Nem kell nagy dolgokra gondolni, heti 3-4-szer 30 perc séta bőven elég!

3. Tartsa a kapcsolatot a családtagokkal és a barátokkal!
A kor előrehaladtával sok barát távozik az élők sorából, ami megnehezíti a szociális kapcsolatok fenntartását. Ennek ellenére próbáljon barátokat szerezni, menjen társaságba, látogassa meg a helyi nyugdíjas kört, járjon el családi rendezvényekre. Ne hagyja, hogy egyedül maradjon, mert a magány, a bezártság egyenes következménye a leépülés.

4. Gondolkozzon pozitívan!
Próbáljon pozitív életszemléletet kialakítani már egész fiatalon, de ha csak most kezdi az sem baj. A panaszkodás, a reménytelenségérzés, a jövő és a megélhetés miatti szorongás tönkreteszi a lelket. Akármennyire is nehéz megbirkózni a mindennapok problémáival, sokat javíthat a hangulatán, ha a jót keresi a dolgokban!

5. Tanuljon valami új dolgot, keressen magának hobbit!
Nem, nem öreg még ehhez, soha sincs késő! Mindig is szeretett volna megtanulni táncolni, csodálja a gobleinhímzőket… Miért nem próbálja ki Ön is? Keressen magának olyan elfoglaltságot, ami örömet okoz és amire oda kell figyelnie, koncentrálnia kell. Elsőre nem lesz könnyű, de az idő előrehaladtával azt veszi észre, hogy egyre könnyebben mennek a dolgok. Vágjon bele!

A fentiekből is látható, hogy megállítani nem lehet az öregedés folyamatát, de le lehet lassítani. Persze befektetett munka nélkül haszon sincsen, és ez ebben az esetben is igaz. Kis odafigyeléssel és  némi energiabefektetéssel viszont nagyon sokat lehet késleltetni a folyamatokon. Higgye el, megéri!

Ossza meg, e-mailezze, nyomtassa:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • Internetmedia
  • LinkArena
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Live
  • MSN Reporter
  • MySpace
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Tumblr
  • Twitter
  • Add to favorites
  • Yahoo! Bookmarks

Nincs hozzászólás eddig | Mondja el a véleményét!

Szóljon hozzá!

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>