Gyerekkel otthon depresszió nélkül
Újságokat és fórumokat olvasgatva az anyukák egymást szidják. Az egyik lusta, munkakerülőnek nevezi azt, aki otthon marad 3 évig a gyermekével, a másik munkamániás, önző embernek azt, aki a karrierjét legalább annyira fontosnak tartja, mint az anyaságot. Kinek van hát igaza?
Nem tisztem állást foglalni egyik csoport mellett sem, de annyi bizonyos, hogy azok az anyukák, akik otthon maradnak gyermekükkel nem kis fába vágták a fejszéjüket! Egy felnőtt nő számára nem egyenrangú partner egy csecsemő, akármennyire is szereti azt. A mindennapok monotonitása, ismétlődő napirendje a legerősebb idegrendszert is próbára teszik. A helyzeten tovább ront, hogy a férfiaknak kell magukra vállalni a családfenntartó szerepét, így az egyetlen értelmes lény, akivel az anyuka kommunikálni tudna csak késő este jön haza. Akárhogy is nézzük nem könnyű helyzet.
A statisztikák azt mutatják, hogy az otthon maradó nők majdnem mindegyike átesik ebben az időszakban valamilyen enyhébb-erősebb hangulatzavaron, szorongásos kórképen, vagy ne adj isten problémáik, magányosságuk oldására az alkoholhoz nyúlnak.
Ez nem jó sem a családnak, sem az anyának. Nézzük mit lehet hát tenni ennek elkerülésére!
1. Legyen őszinte!
Ha gyerekvállalásről és az anyaságról van szó, akkor az emberek csak a szépre emlékeznek vagy legalábbis csak arról beszélnek. Ezzel szemben amikor egy anyuka kimerülten, fakanállal a kezében körbenéz a romokban heverő lakásban, ahol gyermeke tornádóként seper végig, bizony sok minden eszébe jut, csak a szép nem. Ilyenkor nem kell úgy tenni, mintha ennél jobbat elképzelni sem tudott volna, legyen őszinte magához és mondja ki, hogy ebből elege van, nem ilyen lovat akart!
Ugyan divatos dolog pozitívan gondolkozni, de sok esetben ez a visszájára fordul és az anya rosszabbul érzi magát a nagy pozitivitásban, mint előtte bármikor. Nincs rá szükség! Ha valami rettenetes és kétségbeejtő, akkor azt ne akarja szebbnek látni! Nem kell hazudnia önmagának, ez még sosem sült el jól! Őnálltatás helyett kezelje a dolgokat a helyükön és élvezze azokat a pillanatokat, amiért tényleg megéri otthon lenni a gyerekekkel!
2.Készüljön fel a váratlan helyzetekre!
Sok anya problémáját az ismeretlentől való félelem, a bizonytalanság szüli. Nem tudják mit kell majd tenni, ha a gyerek beteg lesz, ha belázasodik, ha leesik valahonnan és még sorolhatnám.
Készüljön fel ezekre a helyzetekre, olvasson minél többet, tájékozódjon! Legyen elérhető közelségben a gyerekorvos, az ügyelet, a mentők telefonszáma. A fiókban legyenek meg a legalapvetőbb gyógyszerek, hőmérő, ragtapsz, stb. Lehet, hogy most épp nincs szüksége ezekre, de fontos, hogy érezze biztonságban magát és tudja, hogy hova kell és lehet nyúlni, ha beüt a krach!
3. Gondoljon magára!
A mondás szerint „mások sokan vannak, de belőlem csak egy van!“. Ezt mindig tartsa szem előtt! Ha kifárad, nem pihen eleget, feláldozza magát a családjáért, akkor előbb-utóbb ideges és ingerlékeny lesz, türelmetlen, depressziós és ez nem hiányzik senkinek. Szakítson időt magára is, tudjon nemet mondani, illetve ne szégyellje elfogadni mások segítségét. Ön nem lesz rossz anya csak azért, mert egyszer-egyszer kivesz egy-két óra szabadságot. Egy kipihent, elégedett anyával a gyermekei és a férje is jobban jár!
4. Tartson szünetet!
Vegye magának a jogot, hogy minden egyes nap fél-egy óra szünetet tartson. Ez jár magának! És ez a szünet nem azt jelenti, hogy pihen egy kicsit, amig a gyerekek megebédelnek, vagy felteszi a lábát, amig altatja őket. Oh, nem! Ez azt jelenti, hogy minden nap ugyanabban az időszakban kikapcsol az agya és csak valami olyan dologgal törődik, ami Önnek, mint embernek (és nem mint anyának) fontos. Lehet, hogy ez luxusnak tűnik, mert mindig van egy lyukas zokni, amit meg kellene stoppolni, de hosszú távon megéri!
5. Szabaduljon meg a bűntudattól!
Egy anyának sokszor van bűntudata. Bűntudata, mert noha egész nap otthon van, mégsem csillog-villog a lakás, nem töltött elég időt a gyerekeivel, a férjével, nem mentek le időben a játszótérre, a gyerekekkel ingerülten viselkedett, stb. Ez szinte elkerülhetetlen, hiszen nem lehet mindig mindent jól csinálni. Fontos viszont, hogy tudjon különbséget tenni a valós és nem valós hibák és tévedések között. A tényleges hibák felismerése előrébb visz, segít abban, hogy máskor jobban, átgondoltabban reagáljon. Az alaptalan bűntudat viszont csak árt, nem használ semmit!
6. Szervezze meg az életüket!
Anarchiában a legkönnyebb kiborulni. És kisgyerekekkel otthon lenni bizony maga az anarchia. Bármennyire liberális is, muszáj rendet tartani az életükben, kellenek a szabályok. Itt olyanokra gondolok, hogy egyszerre reggelizik mindenki, nincs tv-nézés 6 előtt, nem eszünk a nappaliban, stb. Ezek könnyen betartható és megszokható szabályok, és sok felesleges munkától és idegeskedéstől kímélhetik meg Önt.
7. Húzza be maga után a bejárati ajtót!
Sok anyuka egyszer csak azon kapja magát, hogy semmi mást nem csinál egész nap, mint etet, pelenkáz, altat és ha befejezte ezt a kört, akkor kezdi előről. Nem megy sehova, nem csinál semmi, nem találkozik senkivel, legfeljebb hasonszőrű anyukákkal. Ebbe bizony könnyen bele lehet fásulni. Menjen el otthonról, sétáljon a gyerekei nélkül, üljön be egy moziba, vásároljon kedvére. Mindegy mit csinál, csak ne otthon üljön! Mozgassa meg az izmait kicsit és felejtkezzen el arról, hogy Ön most anyuka!
8. Aludjon!
A mély és pihentető alvás elengedhetetlen az ép ész megtartásához. Kutatások kimutatták, hogy néhány nap alvásmegvonás után az emberek mérhetetlen fáradtságról számoltak be. Még néhány nap után rossz gondolataik támadtak, önbecsülésük csökkent, szociális érdeklődésük alábbhagyott, étvágytalanná váltak, vagyis a depresszió tüneteit produkálták.
Ne kísértse az ördögöt, aludjon rendesen!
9. Ne legyen maximalista!
Bármit mondjanak is mások, vagy gondoljon Ön magáról, nem kell tökéletes anyának, háziasszonynak, feleségnek, munkaerőnek, takarítónőnek és programszervezőnek lennie! Ne akarjon mindenben megfelelni az elvárásoknak, úgysem fog sikerülni, ehelyett csak szorongani fog. Inkább tegye alacsonyabbra a lécet, amit ha átugrik, akkor biztos sikerélménye lesz! Ezzel többet segít magának, mintha a tökéletesre törekszik.
10. Beszéljen róla!
Ha problémái akadnak, ne fojtsa magába, beszélje ki! Elmondhatja a férjének, egy barátnőnek, egy szomszéd anyukának, mindegy kinek, csak olyan valakit válasszon, aki megérti magát és elfogadja a gondolatait. Nem kell feltétlenül tanácsot adnia, egyszerűen csak hallgassa meg Önt! Már ez is nagyon sokat segít a fontos és a jelentéktelen dolgok közt különbséget tenni, és segít helyre rakni a dolgokat.
11. Kérjen segítséget!
Ha kimerült és fáradt, akkor kérjen segítséget, illetve a felajánlott segítséget vegye igénybe, ne szégyenlösködjön. Valószínűleg azért ajánlották fel, mert nem teher nekik, hát miért ne élne vele. Anyukák közül sokan abba a hibába esnek, hogy már alig vonszolják magukat, de még mindig a kezükben akarnak tartani minden szálat. Be kell látni, hogy ez nem megy és nincs is rá semmi szükség. Ha csak egy fél napot tud pihenni azzal, hogy „kiszervezi“ a gyerekeket a nagyszülőknek, már akkor is sokat tett annak érdekében, hogy elkerülje a depresszió.
További ajánlott olvasnivaló:
Milyen tünetei vannak a gyermekágyi depressziónak?
Hangulatjavító szedése mellett szabad-e szoptatni?

czaby
2010.Apr.2. 07:51 #
Zsenialis cikk, koszonom. Terhes noknek kotelezo olvasmannya kene tenni. Es az apukaknak is!
eszter
2010.Apr.10. 22:33 #
Nemely tanacs nagyon nehezen megfogadhato, pl. hogy menjen el otthonrol gyerek nelkul valaki, ha nincs semmi segitsege, apuka pedig keso este er haza? Hogy aludjon, ha minden ejjel valamelyik gyereke felebred, vagy ha akar csak egy picike van, de az minden ejjel tobbszor szopizik, hasa faj, stb. Egy biztos tanacsot azert szivesen adok en is gyakorlo anyukakent egy sokgyerekes csaladban: amig pici baba mellett tolti valaki a napjait, a szabad perceket ne toltse massal, hanem aludni probaljon (ne olvasson, plane ne internetezzen orakat, stb.). Egyebkent jo a cikk.
VeressD
2010.Apr.10. 23:41 #
Kedves Eszter,
Önnek teljesen igaza van, nem mindenki tud minden pontnak eleget tenni. Ezek inkább csak ötletek, hogy hogyan lehet anyaként is embernek maradni.
Az alvás mellett fontosnak tartom még azt is, hogy tudjunk segítséget elfogadni és vállaljuk, hogy nekünk is vannak igényeink! Talán némi szervezéssel a gyerek mellett sem kell mindenről lemondani!