A depresszió tünetei I.
Különösen az őszi-téli hónapokban rengetegszer mondjuk hogy depisek vagyunk, fáradtak, nincs kedvünk semmihez. De hol a határ a lehangoltság és az orvosi értelemben vett depresszió között? Erre próbálok választ adni ebben a bejegyzésben.
Biztos mindenki ismeri a klasszikussá vált mondást: „Olyan depi vagyok, mindjár öngyi leszek!“ Nos, ez elsőre megmosolyogtató, de nagyon nehéz meghúzni a határvonalat a mindennapi lehangoltság, kedvetlenség, fáradtság és a „kezelendő“ depresszió között.
Sokan alulbecsülik a tünetek jelentőségét, azt gondolják: majdcsak elmúlik ez az állapot is, biztos másnak is vannak ilyen panaszai, csak az idő miatt van, a sok munka teszi… Miért is fordulna az ilyen ember orvoshoz, pszichoterapeutához? És persze ennek a fordítottja is igaz, vannak olyan emberek is, akik már a legkisebb tünetre érzékenyen reagálnak és valami borzalmas kórságot gyanítanak panaszaik hátterében.
A tisztánlátás végett nézzük meg milyen panaszok esetén kell tényleg segítséget kérni!
Levert hangulat
A nap jelentős részében fennálló és minden nap jelentkező tünet. A depressziós beteg lehangolt, levert, kedvetlen. Naponta többször is sírdogálhat, elpityeredhet. Igazán súlyos esetben azonban a betegek már sírni sem tudnak, ilyenkor a gyógyulás jele, ha újra sírni kezdenek. Többnyire a panaszok a reggeli órákban rosszabbak és a nap folyamán határozott javulást mutathatnak, de ez nem törvényszerű.
Az érdeklődés és az öröm jelentős csökkenése
A másik vezető tünet az örömtelenség érzése, A betegek arról számolnak be, hogy semmiben sem lelik örömüket, az addigi hobbijukat, szokásaikat is elhanyagolják. Már nem mennek el horgászni a haverokkal, nem hímezgetnek, mert nem szórakoztatja őket.
Értéktelenség érzés
A depresszióban szenvedők gyakran elvesztik önbizalmukat, önmagukba vetett hitüket. Ez olyan dolgokban nyilvánulhat meg, mint hogy képtelenek elmenni dolgozni, nem látják el a háztartást, nem veszik fel a telefont, illetve nem hívnak fel senkit, nem szállnak le a buszról, ha valaki elállja az útjukat, kerülik az emberekkel való érintkezést és a felelősségvállalást. Teljesen reményvesztettek, helyzetüket kilátástalannak élik meg, azt hiszik sosem gyógyulnak meg vagy nem érdemlik meg a gyógyulást.
Bűntudat
A depressziós emberre jellemző, hogy kifejezett bűntudata van valamilyen múltbéli vélt vagy valós esemény miatt. Általában az eseményt, ami miatt bűnösnek érzik magukat, sokkal komolyabbnak élik meg mint amilyen az valójában volt. Bűntudatuk lehet amiatt, hogy nem köszöntek valakinek vissza az utcán vagy nem hívtak fel valakit, esetleg megették valaki elől az ennivalót, akinek (szerintük) nagyobb szüksége lett volna rá, stb…
Öngyilkossági késztetés
Gyakran gondolkoznak életről-halálról. A halálra, mint megváltásra, vagy mint megérdemelt büntetésre tekintenek. Bűntudatuk, lehangoltságuk lehet olyan komoly, hogy értéktelennek érzik az életüket, gyakran mondogatják, hogy „könnyebb lesz a családnak nélkülem, csak kolonc vagyok a nyakukon, mindenkinek jobb lesz így“. Az öngyilkossági gondolatokat minden esetben nagyon komolyan kell venni, mert depressziósok esetében a kísérletek 15%-a sikerrel szokott járni.
A következő bejegyzésben a hangulatzavarokban jelenkező fáradtságról, meglassultságról és koncentrációs képtelenségról lesz szó. Tartson akkor is velem! 
