Segítő állatok, négylábú doktorok

2010.Jan.5.

Lassan Magyarországon is elfogadottá válik, hogy vakvezető, mozgássérült-segítő, esetleg mentőkutyák is dolgoznak körülöttünk, az ún. “terápiás állatokról” azonban még keveset hallani.  Pedig kicsit másképpen, de ők is életet mentenek: pszichiátriai betegekét, sérült gyermekekét, idősekét.


Az állatterápia jótékony hatására először az 1960-as évek végén B. Levinson amerikai pszichológus figyelt fel, aki egy viselkedési zavarokkal küzdő kisfiút kezelt. Hónapokig nem tudta őt szóra bírni, mígnem egyszer a rendelésre kénytelen volt bevinni kutyáját. Az állat jelenlétének hatására a gyermek feloldódott és elkezdett beszélni a problémáiról.


Levinson terápiás eredményeiből kiindulva az elmúlt évtizedekben egyre több vizsgálat hívta fel a figyelmet arra, hogy az állatokkal való foglalkozás csökkenti a feszültséget, félelmet és enyhíti a szorongásos tüneteket. Az állatok jelenléte mindamellett, hogy kiváló hangulatjavító hatással bírt, kapcsolatteremtésre és mozgásra is sarkallt, így alkalmasnak bizonyult nem csak a lelki, hanem a testi erőnlét fenntartására, javítására is. Egyes felmérések eredményei alapján az izületi megbetegedésben szenvedő emberek kutyasétáltatás közben kevésbé éreztek fájdalmat, a házi kedvencek simogatása pedig kiválóan enyhítette a kéz kisizületeinek merevségét.


A kezdeti sikerek eredményeként először az Egyesült Államokban, majd Angliában terjedt el az állatok pszichotherápiás alkalmazása, az elmúlt években Magyarországon is számos kezdeményezés látott napvilágot. Mára az elért sikereket senki sem vonhatja kétségbe.


Elvileg bármely állatfaj alkalmas terápiás célra, ám szociális érzékenysége, jó alkalmazkodóképessége és fejlett non-verbális kommunikációja miatt leggyakrabban kutyákat alkalmaznak. Vannak olyan centrumok, ahol ezeket az állatokat kifejezetten a lelki betegségekben szenvedő emberek segítésére képezik ki. Mivel a pszichiátriai betegségek nagyon sokfélék lehetnek, a kutyáknak is számos különböző feladatot kell ellátniuk.


Egyes állatok képesek emlékeztetni memóriazavarban szenvedő gazdájukat a gyógyszer bevételére, az étkezések, orvosi vizitek, találkozók időpontjainak betartására, mások segítenek megkülönböztetni a  hallucinációkat a valódi, hús-vér emberektől, hangoktól. Megint mások pedig csak a puszta jelenlétükkel bátorítást nyújtanak azoknak, akik túlságosan félnek egymagukban elhagyni a lakást vagy felszállni valamilyen járműre. A konkrét tünetek enyhítésén túl az állatok gondozása során fejleszthető a kötelességtudat, a rendszeresség és az önállóság is.


Az elmúlt évtizedek eredményei alapján bebizonyosodott, hogy az állatterápia számtalan területen eredményesen alkalmazható, legyen szó akár mozgáskortlátozottságról, fogyatékosságról, akár a lelki terhek orvoslásáról. Azoknak, akik bármilyen okból nem engedhetik meg maguknak négylábú állatok tartását, egy szép akvárium lehet a megoldás, hiszen a békésen úszkáló halak látványa nemcsak a lakást dísziti, hanem kimutathatóan oldja a stresszt és csökkenti a szorongást.

Nincs hozzászólás eddig | Mondja el a véleményét!

Szóljon hozzá!

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>