A skizofrénia már újszülöttkorban is kimutatható?

2010.Jun.25.

A skizofénia az egyik legsúlyosabb mentális betegség, mely hallucinációkkal és téveseszmékkel jár. Világszerte minden 100. ember szenved ettől a betegségtől, melynek tünetei legkorábban tinédzserkorban jelentkeznek. A legújabb kutatások szerint azonban az agyi elváltozások már újszülöttkorban is jelen vannak.


A skizofrénia egyik legszörnyűbb jellemzője, hogy a tünetek a fiúknál csak tinédzserkorban, a lányoknál pedig a késő húszas években jelentkeznek. Egészen addig semmi jele nincs, hogy valaki ennek a betegségnek az áldozata lenne. Prof. Gilmore és munkatársai azonban szerettek volna valami kézzelfogható bizonyítékot találni, ami alapján már korábban is megmondható, hogy valaki veszélyeztetett-e.


Skizofrén anyák gyermekei az átlágosnál sokkal nagyobb eséllyel (1:10) öröklik a betegséget, ezért 26 beteg anya gyermekét vizsgálták hetekkel a születés után. Ultrahanggal és MRI segítségével próbáltak olyan jellemző eltérést találni a babák agyában, ami előrevetítheti, hogy ők maguk is örökölték a betegséget.


Eredményeik azt mutatták, hogy egyes fiú újszülöttek agya nagyobb volt, mint az átlag és az agykamrák is több agy-gerincvelői folyadékot tartalmaztak. A lányoknál nem sikerült ilyen eltérést kimutatni.


A kutatók folytatni kívánják a megfigyeléseket, és a későbbi években a gyerekek mozgásfejlődését, beszédkésségét és gondolkodásbeli paramétereit is rögzítik. Ettől remélik, hogy ténylegesen a tünetek megjelenése előtt ki tudják mutatni a betegség jeleit, így hamarabb felkészíthetik a családot az ezzel járó következményekre és a gyermeket is megóvhatják azoktól a környezeti tényezőktől, mely kiválthatja a tünetek megjelenését, ezzel is késleltetve a betegség kialakulását.


Forrás:National Institute of Mental Health
University of North Carolina, news release, June 21, 2010


További ajánlott olvasnivaló:
Skizofrénia: genetika és környezet
Mikor és hogyan kezdődik a skizofrénia?
Skizofrénia: Ha az idegsejtek összegubancolódnak

Írta | Kategória: Skizofrénia | Cimke: , |

Nincs hozzászólás eddig | Mondja el a véleményét!

Szóljon hozzá!

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>