Indukált pszichózis

2010.Mar.7.

Az indukált pszichózis során az egyik ember pszichózisa egy másikra is átragad.Az indukált pszichózist eredetileg leíró francia páros folie a deux-nak (két ember őrültégének) nevezte el. Ma már egyre gyakrabban nevezik megosztott pszichózisnak is, mivel az egyik fél téveseszméjét átveszi valaki más is, aki addig teljesen egészséges volt.


Csak hogy könnyebb legyen megérteni miről is van szó, álljon itt egy megtörtént eset:


B. Tiborné (46 éves) könyvelőként dolgozik, férje 8 éve elhunyt. Mivel saját gyermeke nem született, ezért annak idején örökbe fogadtak egy kislányt, aki jelenleg 16 éves és édesanyjával szeretetteljes, bensőséges kapcsolatban él.

Az asszony 2 éve vette észre, hogy követik az utcán, megfigyelik. Nem sokkal később egy házaspár kereste meg telefonon és érdeklődött gyermeke felől, akit saját lányuknak véltek és fel akarták venni vele a kapcsolatot. Ő ezt elutasította, mivel nem volt számára szimpatikus a pár. Ezt követően a valódi szülők nem jelentkeztek többet, de különös események kezdődtek: névtelen telefonhívásokkal zaklatták őket, döglött madarakat dugdostak a bejárati ajtó rácsa mögé, éjszaka rendszeresen rázták a biztonsági rácsokat, bevilágítottak az ablakon, stb.

Egy nap lánya azzal ment haza a boltból, hogy az odafele vezető úton úgy érezte, hogy valaki követi. nem látta, hogy ki, de határozottan úgy érezte, hogy megfigyelik. Megpróbálta lerázni az illetőt, más úton ment hazafelé. Ehhez hasonló eset nagyon sokáig nem ismétlődött, de ennek ellenére félelem töltötte el és elkezdett hinni anyja történeteiben. Most Ő is úgy gondolja, hogy az eredeti szülei vissza akarják szerezni, ezért zaklatják őket, hátha megijednek.

A rendőrségen többször is jártak problémájukkal, de ők semmi gyanúsat nem találtak a lakás körül. Valószínűleg azért nem vették észre a zaklatás nyilvánvaló jeleit, mert ők is benne vannak, lefizették őket.

Saját biztonságuk érdekében mindent megtettek: otthonukban több napra elegendő élelmet halmoztak fel, az ajtóra több zárat felszereltettek, riasztót vásároltak, a lakásban csapdákat helyeztek el. Napközben titkos mobiltelefonon tartják a kapcsolatot, melynek számát senki sem ismeri rajtuk kívül.


A beszélgetés során mindeketten, egymástól függetlenül elmondják, hogy kapcsolatuk nagyon szoros, mindent megbeszélnek, csak egymásra számíthatnak. Már csak ők vannak egymásnak. A lány szeretne anyjával lakni ameddig csak lehet, nem tervezi, hogy más városba megy továbbtanulni.


A fenti történetből jól látszik, hogy a betegség az anyánál kezdődött, őt figyelték meg, követték, ő vette észre a gyanús jeleket a lakás körül. A lány eleinte fenntartásokkal kezelte anyja történeteit, de a későbbiekben maga is hasonló dolgokat tapasztalt, majd olyannyira azonosult az anyja nézeteivel, hogy már együtt tették meg az óvintézkedéseket.


Az indukált pszichózis lényege pont ez. Van egy ember, akinek a téveseszméit a másik vagy a többiek fenntartások nélkül átveszik és teljes mértékben azonosulnak vele. Általában az az ember, akitől indul a betegség személyiségében és viselkedésében is domináns a többiek felett. Azok, akik átveszik pedig önbizalomhiányosak, könnyen befolyásolhatóak, úgynevezett gyenge jellemek, akik behódolnak a domináns félnek és a konfliktusmentes együttélés érdekében elfogadják annak elképzeléseit.


A résztvevők sokszor egymással nagyon szoros kapcsolatban állnak, nem egyszer egy háztartáson belül élnek. A betegség tipikusan családtagok között alakul ki, jellemzően férj-feleség, szülő-gyerek közt.


A téveseszme szempontjából gyakoriak a megfigyeltetéses, paranoid és vallásos tartalmak. Ez utóbbira jó példa a 2 évvel ezelőtti eset, amikor egy várandós nő meghalt és egy 2 éves kislány majdnem éhenhalt, mert az apa Isten küldöttének tekintette magát és szigorú böjtnek vetette alá a családot. Ebben az esetben valószínűleg a férfi volt a beteg, a feleség meg az alárendelt fél, aki átvette férje téveseszméit.


A fenti példákból is látszik, hogy együttélő családtagok között alakul ki a betegség, így azok zárt közösséget képeznek, a külvilágtól, hozzátartozóiktól pedig elszigetelődnek. Előfordul, hogy a család nem is tud a valódi problémáról, hiszen velük nem osztják meg az érintettek a gondolataikat, vagy éppen őket tekintik ellenségnek, mivel segíteni akarnak nekik és megpróbálnak orvosi segítséget szerezni. A szomszédok ilyenkor többnyire csak azt látják, hogy lakótársaik különcök, nem nagyon állnak velük szóba, furcsa dolgaik vannak.


A pszichózisok között ez a forma nagyon ritkán fordul elő, de ha kialakul, akkor nagyon veszélyes tud lenni. Lehet, hogy évekig semmi baj nincs, de egyszer csak valamelyik félnek lehetnek erőszakos vagy átgondolatlan cselekedetei, amit tévhiedelme miatt  ő maga nem tart veszélyesnek, vagy éppen ellenkezőleg úgy érzi muszáj megtennie, hogy megvédje magukat. Ez utóbbira  példa annak a családnak az esete, akik az UFO-k eljövetelétől féltek és az apa a gyermekét az ágyneműtartóba zárta, hogy megvédje egy vélt támadástól. Nagyon kevésen múlott, hogy a gyerek nem fulladt meg a párnák és takrók között bezárva…


Ha hasonló dolgot tapasztal környezetében, akkor annyit tehet, hogy megpróbálja a családtagokkal felvenni a kapcsolatot, vagy jelzi tapasztalatait a háziorvosnak. Ő köteles kimenni és mentőt hívni, ha gyanús dolgot tapasztal. Azt is megteheti, hogy ha a helyzetet életveszélyesnek ítéli meg, akkor Ön személyesen értesíti a mentőket, Ők pedig a karhatalom segítségét vehetik igénybe, ha nem tudnak beavatkozni.


A legfontosabb minden esetben az odafigyelés. Figyeljünk oda a környezetünkben élőkre, kis törődéssel életeket menthetünk!

Ossza meg, e-mailezze, nyomtassa:
  • Print
  • del.icio.us
  • Facebook
  • Mixx
  • Google Bookmarks
  • blogtercimlap
  • email
  • Internetmedia
  • LinkArena
  • LinkedIn
  • Linkter
  • Live
  • MSN Reporter
  • MySpace
  • Netvibes
  • PDF
  • Propeller
  • RSS
  • Tumblr
  • Twitter
  • Add to favorites
  • Yahoo! Bookmarks
Írta VeressD | Kategória: Skizofrénia | Cimke: , |

Nincs hozzászólás eddig | Mondja el a véleményét!

Szóljon hozzá!

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>