Régi betegség új néven?
Az elmúlt években egyre erősödik az a nézet, miszerint a skizofrénia elnevezés pontatlan és nagyon erősen megbélyegzi a beteget, így újra és újra előjönnek olyan kezdeményezések, melyek szorgalmazzák a betegség nevének lecserélését. A DSM-V kapcsán újra fontolóra vették a lehetséges alternatívákat.
A betegek számára az egyik legnagyobb terhet jelentő mentális betegség a skizofrénia. A tünetek borzalmasak, és a gyógykezelés sem mindig zökkenőmentes. Ezen nehézségek mellé, a diagnózis velejárójaként, megkapják még azt is, hogy sokan ok nélkül bűnözőnek tartják őket, munkanélkülivé válnak, mert csökken a munkaképességük vagy senki sem akar velük dolozni, ráadásul a család sem mindig tart ki a bajban. A skizofrénia kifejezés tehát nem “csak” egy betegség, de egy stigma is egyben, mely megnyomortja a beteg életét. Éppen ezért indult útjára a kezdeményezés, hogy nevezzék át a betegséget, találjanak egy olyan új nevet, ami nem hordozza magban ezt a rengeteg negatív árnyalatot.
A skizofrénia történetében ez a fajta átnevezés nem újdonság, hiszen a betegségnek nem ez volt az első neve. Az 18oo-as évek előtt nem is nagyon lehetett ilyen kórképről olvasni a fennmaradt iratokban, noha többször beszámolnak arról orvosok, hogy betegek furcsán viselkednek, esetleg kontrollt vesztenek. Az első részletes esettanulmány 1797-ből származik, de a betegségnek Morel, francia orvos csak 1853-ban ad nevet: demence precoce. Ez 1891-től latin formában, mint dementia precox válik elfogadottá, és tankönyveiben Kraepelin népszerűsíti. Ő a betegséget a szellemi leépülés (demencia) fiatal kori formájaként írja le. A kórkép mai neve Bleuertől származik, aki az érzések, emlékezet, gondolatok és a személyiség összhangjának megszűnését akarta jelképezni a névvel.
Úgy tűnik most jött el az idő arra, hogy az 1905. óta használt skizofrénia kifejezést újra átgondolják. Már csak azért is, mert maga a szó a lélek hasadását jelenti, ez viszont félreértésekre adhat okot, és könnyen összekeverhető a disszociatív személyiségzavarral vagy a többszörös személyiséggel.
Az új alternetívák között nagyon sok érdekes és találó név megtalálható, ilyen például az érzékeny elme betegség vagy a megváltozott valóság szindróma. Felmerült a lehetősége annak is, hogy a betegség a diagnosztikus kritériumait 1908-ban kidolgozó Bleuer után kapja a nevét. Ezek közül azonban mindegyik alternetívát elvetették, és mostanra már csak pár maradt, ami még vita tárgyát képezi.
A kiugrás, kitörés, kiemelkedés betegsége
Az egyik lehetőség neve angolul: salience syndrome. Ezt elég nehéz lefordítani magyarra, a név annyit jelent, hogy a kitörés, kiemelkedés betegsége. Az elnevezés kitalálói arra akarnak utalni ezzel, hogy a betegség során az agyban keletkezik egy gondolat, melynek semmilyen realitás alapja nincs, de a tudat mégsem képes kiszűrni, mint valótlanságot, hanem átengedi és tudatosul, vagyis ez a gondolat, észlelés kitör. Mivel valóságalapja nincs, így ez lesz később a hallucináció vagy téveseszme.
Az elnevezés ugyan csak a pozitív tünetekre ad magyarázatot, az érzelmi elsivárosodásra és a hangulati hanyatlásra nem, de a kitalálók szerint ez nem is feltétlenül szükséges.
Diszfunkcionális Percepciós Szindróma
Ez a bonyolult elnevezés arra utal, hogy a betegségben az észrevevészavar dominál, vagyis a betegek többnyire tévesen érzékelik a környező világot, hallucinálnak. Az elnevezésekről folytatott viták kapcsán a „diszfunkcionális“ kifejezést nagyon negatív csengésűnek találták, így lerövidítették a nevet Percepciós szindrómára.
Egyelőre még nem lehet tudni, hogy melyik név lesz a győztes, és az új DSM-V-be melyik kerül be, de annyi bizonyos, hogy az Amerikai Pszichiátriai Társaság most először bocsátotta társadalmi és szélesebb szakmai vitára az elmegyógyászati kritériumrendszert, mely a jövőben meghatározza a pszichiátria alapjait. Ha a régen használt skizofrénia helyett bármilyen más új név kerül be a könyvbe, akkor az ennek a nyíltságnak lesz az eredménye.
További ajánlott olvasnivaló:
A skizofrénia már újszülöttkorban is kimutatható?
Mentális beteg=gyilkos?
Mikor és hogyan kezdődik a skizofrénia?
