Hogyan szerezzünk barátokat?
A szociális fóbiában szenvedők sokszor éppen szorongásaik miatt bezárkóznak, elszigetelődnek a társadalamtól. Amikor megpróbálnak kitörni ebből az izolációból, akkor hirtelen rá kell döbbenniük, hogy nincsenek barátaik, nincs kivel elmenni valahova, igazából azt sem tudják hogyan lehet ismerkedni. Most ezen szeretnék segíteni néhány tanáccsal.
Ha már megvan az elhatározás, hogy feladja eddigi félelmeit és nyit a világ felé, akkor javaslom, hogy találja ki mit is szeretne. Ne abban gondolkozzon, hogy jó lenne valakivel kiruccanni otthonról, kellene egy barát, akivel elmehetne valahova, hanem csináljon konkrét tervet. Először is döntse el, hogy mit akar:
- Randizni szeretne?
- Barátra van szüksége?
- Moziba akar menni valakivel?
- Sportolni akar járni és ehhez kellene egy társ?
Ez azért fontos, mert így könnyebb partnert találni. Ha elkezdi terjeszteni magáról, hogy Ön szeretne elmenni paintballozni, de nem ismer senkit és kéri az ismerőseit, hogy ajánljanak valakit, aki ebben segíthetne Önnek, vagy keres valakit, aki elmenne Önnel kipróbálni, akkor az emberek hirtelen nagyon segítőkészek lesznek. Valakinek csak lesz egy barátja, ismerőse vagy éppen Ő maga, aki el akar menni egy ilyen programra. Ha csak úgy vaktában, konkrét cél nélkül keres valakit, akkor sokkal nehezebb, higgye el!
Ha randizni szeretne, akkor is érdemes hasonló érdeklődésű társat választani. Terjessze, hogy Ön miket szeret csinálni és ehhez keres partnert. Ha nagyon kínosnak érzi, hogy egy ellenkező neművel menjenek el valahova kettesben, akkor szervezzen csoportos programot. Így könnyebben lehet ismerkedni, fesztelenebbek az emberek, nem nyomasztja őket, hogy ez most randi vagy sem. A legegyszerűbb megszervezni egy activity-estet. Hívjon meg néhány embert és kérje meg őket, hogy hozzanak magukkal valakit, aki szerintük beleillik a társaságba. Ezzel a módszerrel egész jó kis csapatot lehet összerántani néhány óra alatt, ismerkedésnek ideális. Ha fél attól, hogy Önnél legyen a buli, akkor győzzön meg valakit, hogy szervezze meg Ön helyett!
A kapcsolatok kialakításánál a rendszeresség nagyon fontos. Ha valakivel ritkán találkozunk, de akkor órákat beszélgetünk, az nem olyan hatékony, mintha gyakrabban, de csak rövid időre futnánk össze. Ezért keresse a lehetőséget a munkahelyi büfében, a boltban, a koli előterében, hogy szóba tudjon elegyedni valakivel. Csak szólítsa meg, köszönjön oda, kérdezzen valami teljesen átlagosat és meglátja idővel jó ismerősök lesznek.
Szociális fóbiában szenvedőknél gyakori probléma, hogy amikor valaki közeledni próbál hozzájuk, akkor hirtelen nagyon kényelmetlenül kezdik érezni magukat és tolakodónak a másikat. Fordított helyzetben, ha ők kezdeményeznek, akkor saját magukról érzik ugyanezt. De ne felejtse el, hogy a másik ember nem úgy gondolkodik, mint Ön. Ő nem fogja tolakodásnak venni a közeledését, hanem még örül is, hogy valaki kedves vele. Próbálkozzon nyugodtan!
Ellenkező neműekkel való találkozás esetén ne arra gondoljon, hogy ebből kapcsolat is lehet és hogy esetleg visszautasíthatják, hanem próbáljon arra koncentrálni, hogy mit mond a másik. Beszélgessenek, érezzék jól magukat, éreztesse a partnerével, hogy Ön érdeklődik iránta, legyen nyitott. Mindenkinek imponál, ha érdeklődnek felőle vagy attraktívnak tartják, valószínűleg az Ön partnere is így fog érezni és nem azon fog morfondírozni, hogy milyen tolakodó is Ön.
És végül a legfontosabb dolog, ne adja fel a próbálkozást! Senki sem garantálja, hogy az első randin, találkozón minden gördülékenyen fog menni, de minél több emberrel találkozik, annál rutinosabb lesz, annál könnyebben tud kapcsolatot kialakítani a másikkal. Gyakoroljon és próbálkozásait előbb-utóbb siker koronázza!
nagy szilvia
2010.Jan.26. 14:31 #
Kedves Doktornő!
Bár nem közvetlenül a témához kapcsolódik a kérdésem, de a szociális fóbiával érinti. Ha valakit évekig kezelnek ezzel a problémával, mikor mondható ki, hogy “meggyógyult”? Előfordulhat, hogy a beteg és az orvos ennek időpontjáról másképp vélekedik? Lehet-e visszaesésről beszélni ennél a betegségnél, vagy nincs is tökéletes gyógyulás?
Előre is köszönöm válaszait,
Nagy Szilvia
Pepita Zebra
2010.Jan.28. 02:17 #
Szia! Nagyon tetszenek a bejegyzéseid, témaválasztásaid! A barátszerzésről, kommunikációról szólók most különösen jókor jöttek: megpróbálunk egy Turner szindrómás betegcsoportot összetoborozni, egyelőre az Index Turner fórumon beszélgetünk, keresünk érdeklődőket. Többször felmerültek beilleszkedési kérdések, magány, stb. Megmutathatom a lányoknak az írásaidat? Szerintem nagyon érdekelné őket!
Gratulálok a bloghoz¡
Dóri
VeressD
2010.Jan.31. 15:40 #
Szia,
Örülök, hogy tetszenek az írásaim, remélem tudok velük segíteni. Szerintem az ismerkedés az egészségeseknek is gondot okoz, nem hogy azoknak, akik kiszolgáltatottabbak, mint az átlag ember. Mutasd meg nyugodtan minden érdeklődőnek és ha van még ötletük az említetteken kivül, akkor szeretettel várom őket!
VeressD
2010.Jan.31. 16:04 #
Kedves Szilvia,
Én úgy látom, hogy a szociális fóbia esetében a “beteg” egy torz szemüvegen keresztül látja a világot. Sokkal fontosabbnak tartja a környezet visszajelzéseit, reakcióit, mint amilyenek azok valójában. A környező emberek reakcióját, grimaszait, félmondatait gyakran túlértékelik. Ebből az eltérő látásmódból fakad az, hogy a “beteg” még betegnek tartja magát, amikor az orvosa azt mondja, hogy minden rendben van.
A szociális fóbiából meg lehet gyógyulni, de a gyógyulást nem a gyógyszerek jelentik, hanem egy teljesen másfajta látásmód elsajáítása. Azt kell megérteni, hogy Ön sokkal érzékenyebb a külvilág jelzéseire, mint mások. Ezzel párhuzamosan pedig erősíteni kell a gondolatot, hogy Ön semmivel sem alávalóbb, sőt sok esetben kiválóbb, mint a többiek, csak szigorúan szemléli önmagát. Meg kell szüntetnie a rettegést mások visszajelzésétől.
A “visszaesést” én úgy mondanám, hogy a tünetek újra jelentkeznek amikor hasonló szituációba kerül. Például ha előadás közben szorong, akkor újra szorongani kezd, amikor tömeg előtt kell beszélnie. A két esemény közötti időben pedig teljesen jól van, semmilyen panasza nincs. Ebben az esetben egyébként nem helyes kerülni a nyilvános beszédet, mert nem odja meg a problémát. Sokkal jöbb szemenézni a helyzettel és a lehető legtöbbet gyakorolni a nyilvános komunikációt, mert csak az visz előrébb a betegségből való felépülésben.
nagy szilvia
2010.Feb.1. 00:47 #
Nagyon köszönöm részletes és elgondolkodtató válaszát. Ebből a szemszögből – “torz szemüvegen keresztüli világ” – egészen másnak látom a betegséget.
Pontosan azt élem meg, amiről Ön írt, hogy nem tudok közel engedni magamhoz senkit egy bizonyos szinten túl. Nagyon jó barát vagyok, mindenben igyekszem maximálisat nyújtani, de ha ugyanez a segítség és figyelem felém irányul, megrettenek, tehernek érzem, mert félek, hogy nem tudok megfelelni és csalódást okozom majd, így végül bezárkózom.
Megfigyeltem magamon, hogy több éves terápia után oda jutottam, hogy szinte túlkompenzálom a szociális fóbiámat.:)Én beszélek a legtöbbet a társaságban (előtte észre sem lehetett venni), önként vállalok előadásokat, sőt most táncolni is elkezdtem és nyilvánosság előtt fel is léptem. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy mindezeket megtegyem. De! A félelem, a többi ember reakcióinak folyamatos figyelése, a negatív visszajelzések miatti (előre)aggódás, a kishitűség, az eltúlzott és gátló maximalizmus nem múlt el. Sőt, néha olyan nap is van, amikor elbukom és lemondom a barátokkal megbeszélt programot, amire napokig készültem, vártam és végül mégis inamba száll a bátorságom. Talán barátokkal még nehezebben boldogulok, mint az idegenekkel. Talán tőlük könnyebb elmenekülni, a barátok meg itt maradnak.
Izgalmas lenne kideríteni, hogy ezek a problémák meglennének akkor is, ha nem lennék “beteg”? Lehet hogy a személyiségem egyébként is hajlamosít erre a hibás(látás)gondolkodásmódra? De lehet, hogy csak a szerotonin háztartásom a ludas, és az egész tiszta kémia?
Van itt esetleg olvasó, aki hasonló gondokkal küzd?
VeressD
2010.Feb.2. 13:23 #
Kedves Szilvia,
Nagyon jól leírta a szociális fóbia lényegét, tényleg ilyen a betegség!
A kérdésére válaszolva: feltételezik, hogy a szociális fóbiában szenvedők agya valahogyan másként működik, mint a többi emberé. Konkrét eltérést eddig nem talált senki, de elképzelhető, hogy van veleszületett alapja a nagyfokú érzékenységnek. Ehhez hozzájárul még egy rossz tanulási és megerősítési mchanizmus, amivel a beteg csak erősíti magában, hogy tökéletesnek kell lennie, nem hibázhat, mert mit fognak gondolni róla mások. A harmadik komponens, ami valószínűleg fontos szerepet játszik a SzF kialakulásában az a szorongó személyiség, amire nagyon jellemző a fokozott megfelelni vágyás és a perfekcionizmus. Ez a személyiség típus örökölhető, szorongó szülőknek gyakran van szorongó gyermeke…
Ha van olyan, aki hasonló panaszokkal küzd, akkor én is szeretettel és érdeklődéssel várom a hozzászólásást!
K.
2010.Feb.17. 15:32 #
kedves doktornő és Szilvi,
én is hasonló problémával küzdök. az én rossz érzéseim főként előadások megtartására, sok idegen ember előtti beszédre, új emberekkel való ismerkedésre terjed ki. 28 éves vagyok,régóta próbálkozom javítani ezen, de valószínűleg a szorongás miatt képtelen vagyok javítani ezen, és ez az évek alatt sajnos romlott. régen még próbálkoztam, most már általában megfutamodom. sok problémát megoldottam az életemben, szorongással kapcsolatos egyéb tüneteimet is jelentősen csökkentettem. (pl. repülés, magasság, általános aggodalom mindenen),de ezt a problémát nem tudom kezelni. sajnos80-90%-ban nincs sikerélményem, valószínűleg azért sem tudok a problémamegoldáshoz pozitívabban hozzáállni.
mit lehet és kell tenni ebben a helyzetben? esetleg milyen gyakorlati ötletei vannak?
most például előadást kell tartanom nemsokára több ember előtt, hogyan érhetném el, hogy kevésbé szorongjak közben?
nagyon köszönöm
VeressD
2010.Feb.17. 23:08 #
Kedves K!
A szociális fóbiáról azt gondolják, hogy valamiféle genetikai alapja van, ami érzékenyebbé tesz a külvilág reakcióival szemben. Ez nagyon hasznos volt, amikor még ősemberek voltunk, mert idejében észrevettük, ha valami baj, fenyegetés közeledett, de a XXI. szászadban már inkább hátrányunkra van. Ez egy tulajdonság, ami hozzánk tartozik, éppúgy, mint a szemünk színe vagy a lefekvésünk-reggeli kelésünk időpontja.
Ezen fokozott érzékenység miatt a szoc. fóbiában szenvedő ember túlzott jelentőséget tualjdonít az emberek véleméynének, reakcióinak. Ha előadás közben remeg a keze vagy a hangja, akkor azt gondolja magáról, hogy biztos mindenki észreveszi és valami borzalmas dolgot gondolnak. Ehhez képest a valóság az, hogy az emberek az előadására figyelnek, a mondanivalójára, nem a remegő kezére. Ez az, amit meg kell értenie és el kell fogadnia ahhoz, hogy tovabb tudjon lépni és sikerélményei legyenek.
Jó hír, hogy lehet javítani az előadói stíluson és készségeken. Néhány technikai javaslatot itt olvashat: http://elmedoktor.hu/szorongas/lampalaz-uzo-praktikak/
És még egy dolog, ami nekem nagyon sokat segített: gyakorolni, gyakorolni és gyakorolni. Bármilyen kézenfekvő is a megoldás, nem szabad elmenekülni a kínos helyzetek elől! Minél többet kénysezríti magát a kellemetlen szituációba, annál gyakorlottabb lesz és megtanuéja az agya, hogy nem kell félni, mert nincs mitől!
SikerTényezők
2010.Feb.27. 08:44 #
Nagyon jó, szerintem túl keveset beszélünk erről…
Valahogy úgy tűnik nekem, ilyen és hasonló témák kapcsán, hogy ha szóba is kerülnek a közéletben, inkább mint probléma fogalmazódik meg, és kevésbé jönnek, megoldás javaslatok. Pedig pont ezek a szintek, ahol lehet a betegségnél még kevesebb, de már egy átlagos problémánál több. Űgy tűnik hajlamosak vagyunk elbagatelizálni, vagy nagyon túllihegni. Nem is biztos, hogy mindig gyógyszerért kellene nyúlni. Némi szemléélet váltás, egy kicsit hátralépni az életünkből, rátekinteni, újratervezni. Természetesen a környezet, család, barátok szerepe is kulcsfontosságú lehet…
István