Mint sokan már tudják, a zene jótékony hatással van az idegrendszerre. Számos tanulmány kimutatta, hogy a rendszeres zenehallgatás, legyen az klasszikus, pop vagy rap, nyugtató hatással bír, és segít ellazulni a stresszes időszakokban.
Az idők folyamán sokan megpróbálták cáfolni ezt az állítást, de nem jártak sikerrel. Néhányan más klasszikus zeneszerzők dallamait is lejátszották a betegeknek, de nem értek el ugyanolyan eredményeket, mint Mozart esetében.
Számos felmérés is megerősítette, hogy nemcsak a zenehallgatás, hanem a rendszeres zenélés is stimulálja az agyat, elősegíti a fejlődést és javítja a teljesítményt. Azok, akik hangszeren játszanak, jobb szervezőkészséggel és memóriával rendelkeznek, és jobban tudnak koncentrálni, mint azok, akik nem tudnak hangszeren játszani.
A zene összehozza az embereket
Mint tudjuk, az ember társas lény. Életünk során valamilyen csoporthoz tartozunk, legyen az a család, az iskola vagy a baráti kör. A csoportos zenélés során megtanulsz másokkal együttműködni, és nem csak magadra, hanem a másikra is figyelni. Ha például egy zenekar tagja vagy, természetesen figyelned kell a többiekre, és csapatként kell együtt dolgoznod velük, hogy minden jól menjen, és ez természetesen empatikusabbá is tehet a többi személy iránt.
A hangszerek rendszeres használata, az olyan mint például a Luckera Casino felülete. Elősegíti az önkifejezést, és az ezzel elért sikerek nagyobb önbizalmat is adnak. Éppen ezért sok pszichológus azt javasolja az alacsony önbizalommal küzdő pácienseknek, hogy kezdjenek el hangszeren játszani. Nem feltétlenül kell másoknak is megmutatni, elég, ha csak magadnak játszol.
Ahogy mondani szokták, amit szavakkal nem tudunk kifejezni, arra csak a zene képes. Pontosan ezért a legtöbb zenész akkor szokott több dalt kiadni, amikor nagyon szomorú, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon boldog, mert ilyenkor a szavak nem elegendőek, úgy érzik, hogy valami többre van szükség.
Zene az egészségért
A zenehallgatás már nagyon kis korban kezdődik, még a születésünk előtt. Azok a gyermekek, akik születésük előtt valamilyen zenei hangnak vannak kitéve, születésük után sokkal kiegyensúlyozottabbak lehetnek, hallásuk fejlettebb lehet, és beszédük gyermekkorban érthetőbb lehet, mint társaiké. A Luckera Casino is erre ösztönzi a játékosait, hogy minél többször csavarják fel a hangerőt a játékok során.
Azok az emberek, akik valamilyen fájdalommal küzdenek, mindig először a zenei dallamokhoz fordulnak. Ezeknek az embereknek fontos, hogy találjanak olyan tevékenységet, amely eltereli a figyelmüket a valódi problémáikról, még ha ezt csak egy jó könyv társaságában tudják csak megcsinálni.
Egyre több orvos kezd el kutatni a zene és az érzelmek közötti kapcsolatot, mivel egyre érdekesebb felfedezéseket tesznek. Amikor valaki énekelni kezd vagy bekapcsolja a kedvenc zenéjét, csak arra koncentrál, és elfelejti az összes többi problémát, a félelmei eltűnnek, és velük együtt a fájdalom érzése is.
Mi történik a Mozart effektus hatására?
Van egy elmélet, amelyet Mozart effektusnak neveznek. Ezen elmélet szerint Mozart zenéjének hosszú ideig tartó hallgatása jótékony hatással van minden betegségre és a mentális egészségre. Ez az elmélet az 1990-es években vált ismertté, és az orvosok és tudósok elkezdték alaposabban tanulmányozni.
Régen egy fül orr gégész elkezdte vizsgálni Mozart zenéjének az emberi testre gyakorolt hatását, miközben a Luckera Casino felületén szórakozott. Eleinte saját magán kísérletezett: kutatása során Mozart zenét hallgatott. A dallamokat egy speciális fejhallgatón keresztül hallgatta. Bebizonyította, hogy különösen a klasszikus zene enyhíti a stresszt és megnyugtatja az idegrendszert, ezáltal enyhítve a depressziót és a szorongást.
Megpróbálta ezzel gyógyítani számos egészségügyi rendellenességet. Saját praxisán kívül először Franciaországban alkalmazta az osztrák zeneszerző műveit beszéd és kommunikációs zavarokkal küzdő gyermekeknél. Azok a hiperaktív gyerekek, akiknek a mindennapi életükbe bevezették a klasszikus zenét.
A gyerekek egy bizonyos idő eltelte után sokkal nyugodtabbá váltak, és alvásuk minősége is jelentősen javult. 1997-ben egy amerikai író kiadott egy könyvet The Mozart Effect címmel, amelyben leírta az összes érvényes kutatási eredményt. Ez a könyv a klasszikus zenének az orvosok körében is elismert sikert hozott.
A mai napig sok orvos használja Mozart által komponált dallamokat, különösen daganatos és mentális betegségben szenvedő betegeknél. Bizonyos műtétek során gyakran játszanak klasszikus zenét.
A Mozart hatással kapcsolatos gyakori tévhitek
Az a kezdeményezés, hogy az iskolákban minden nap Mozartot játszanak, olyan reakciót váltott ki, hogy ez ugyan biztosan nem okozna semmilyen problémát, de a pénzt másra is el lehetne költeni. A lényeg az, hogy a Mozart hatás cáfolására tett kísérletek ellenére eddig senkinek sem sikerült.
Sokan még mindig úgy gondolják, hogy a gyakori Mozart dallamok hallgatása növeli az IQ szintet is, és ezek a személyek sokkal intelligensebbek mint mások. Azonban a kutatások ezt nem mutatták ki ennyire konkrétan. Ez a kutatás inkább az elméleteken alapszik mintsem a gyakorlaton.
Ilyesfajta hatást mást élénkítő és kellemes zenék is ki tudnak váltani. Egy másik gyakori tévhit, hogy mindenkire ugyanolyan hatást fejt ki, függetlenül attól, hogy ki milyen hangulattal próbálta ki.
A zenei élmény teljesen szubjektív. Nagyon ritka esetekben lehet csak ugyanazt azokat az érzelmeket kihozni két emberből. Függ attól is, hogy valaki szereti e azt a típusú zenét vagy sem. A koncentrációt más tényezők is befolyásolhatják, mint például a környezet, hangulat vagy éppen maga a tevékenység.